Patológiáról

Általánosan a patológiáról

A patológia területe a betegségek tudománya, amely megadja a gyógyitó orvosoknak azt a biztos tudást és hátteret, amellyel a betegségeket felismerik és leírják. Általában a patológia a sejteket és szöveteket ért károsodással, valamint a szervezet ez ellen fellépő védekező funkcióival foglalkozik. Széles látókörű szakterület, amely kiterjed minden szervre és szervrendszerre, a tudomány és technika legmodernebb lehetőségeit használja feladatának megvalósitásához: sérülések, gyulladások, gyógyulási folyamatok, elhalás, és daganatok vizsgálatához valamint az ezekhez való alkalmazkodás elemzéséhez. A patológia ezt a tudást használja fel a betegségek jobb megértéséhez és egyre hatékonyabb felismeréséhez a szövettani ismeret segitségével.

Patológus

Ma a patológus a beteget gyógyító multidiszciplináris csapat egyen-értékű tagja; diagnózisa, véleménye, esetleg terápiás javaslata alapvetően meghatározhatja a beteg sorsát. A megváltozott szerep legfőképpen azzal függ öszsze, hogy nagyon sokat és gyorsan fejlődött a gyógyítás eszköztára, jóval nagyobbak a gyógyítás lehetőségei, mint akár csak egy évtizeddel korábban. A számos betegség esetében lehetővé váló oki kezelés, bizonyos betegségek esetében az egyénre szabott terápia szükségessége, az újabb ismeretek nyomán születő új osztályozások elengedhetetlenné teszik a patológusok szoros együttműködését a klinikus kollégákkal, a patológusok bevonását a beteget kezelő orvosok csapatába. Olyan kórházakban, ahol nem fordítanak figyelmet a patológiai osztály fejlesztésére, ahol nem ismerik fel, hogy a patológus is a gyógyító team egyenrangú tagja, a betegek kezelése elmarad a ma elvárható színvonaltól.