(Debrecen, 1897. augusztus 10. – Budapest, 1975. december 8.) magyar orvos, patológus, gerontológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja

Tanulmányait a budapesti egyetemen 1915-ben kezdte, de orvosi diplomáját 1923-ban a debreceni tudományegyetemen szerezte meg. Pécsett egyetemi magántanári képesítést nyert és 1938-ban rendkívüli tanári címet kapott. 1940 és 1944 között a kolozsvári egyetemen a kórbonctani és törvényszéki intézetben egyetemi tanár. 1946 és 1952 között Marosvásárhelyen tanszékvezető. 1948-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 1949-től akadémiai tagsága romániai tartózkodása miatt szünetelt, 1955-ben visszaállították. 1952-től a budapesti orvostudományi egyetemen a II. sz. Kórbonctani Intézetben volt egyetemi tanár nyugdíjazásáig (1967). Közben 1955 és 1957 között az Igazságügyi Orvostani Intézet megbízott helyettes vezetője, 1963-tól a Gerontológiai Intézet tudományos igazgatója. A Magyar Gerontológiai Társaság (MGT) 1966. december 4-én tartotta alakuló közgyűlését; első megválasztott elnöke Haranghy László lett. Részt vett több hazai és nemzetközi tudományos társaság munkájában. 1968-ban az American Association of Ageing Research tiszteletbeli tagja lett.

Tudományos munkássága szerteágazó. Foglalkozott a kihűléses halál máj- és veseelváltozásainak, továbbá szubdurális haematomák morfológiai jellemzőinek leírásával. A nevezetes Tóth Ilona-ügyben korrekt és megalapozott szakmai véleményt terjesztett elő, vitatva az elsődlegesen eljáró orvos szakértők szakmailag megalapozatlan véleményeit. A tuberkulózis, a diftéria kérdései, a Hand–Schüller–Christian-kór leírása és szervi megjelenése, majd gerontológiai kérdések, főleg az öregkori tuberkulózis ugyancsak foglalkoztatták. A hazai gerontológiai kutatás úttörője.
Mintegy 140 közleménye, több monográfiája és tankönyve jelent meg.

Forrás: Wikipedia