(Pécs, 1863. október 13. – Budapest, 1937. november 17.) orvos, patológus, egyetemi tanár, akadémikus

Szülei Buday Béla és Kelemen Tekla. 10 gyermekük született, köztük Kálmán és László.
Buday Kálmán 1886-ban szerezte orvosi diplomáját Budapesten. 1885-től a budapesti kórbonctani intézetben dolgozott, 1890-től műtőorvos a sebészeti klinikán. Külföldi tanulmányút (1894-95) után a kolozsvári egyetemen a kórbonctan helyettes tanára, 1896-ban magántanára, majd még ebben az évben nyilvános rendes tanára. 1913-tól 1934-ig, nyugdíjazásáig a kórbonctan nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen, az I. Kórbonctani Intézet igazgatója. 1913-ban az Magyar Tudományos Akadémia levelező-, majd 1931-ben rendes tagja lett.
Jelentős kutatásokat végzett az osteogenesis imperfecta, a szájüreg és tüdő üszkös gyulladása, a lymphogranulomatosis és a tuberkulózis kórbonctana terén. Elsőnek állapította meg, hogy a tüdőtuberkulózis kialakulásában a külső újrafertőződés hatására a lappangó belső gócok fellángolásával lehet számolni.
Leírta a sebfertőzés egyik róla elnevezett kórokozó baktériumát.
Öccse Buday László (1873-1925) statisztikus, egyetemi tanár, tanszékvezető; a Magyar Statisztikai Társaság megalapítója és első elnöke, a Központi Statisztikai Hivatal igazgatója, a Nemzetközi Statisztikai Intézet tagja; publicista, az Ország-Világ segédszerkesztője, a Közgazdasági Szemle szerkesztője; az MTA tagja.

Forrás: Wikipedia