Patológiáról

Általánosan a patológiáról

[img:1:small:left]A patológia területe a betegségek tudománya, amely megadja a gyógyitó orvosoknak azt a biztos tudást és hátteret, amellyel a betegségeket felismerik és leírják. Általában a patológia a sejteket és szöveteket ért károsodással, valamint a szervezet ez ellen fellépő védekező funkcióival foglalkozik. Széles látókörű szakterület, amely kiterjed minden szervre és szervrendszerre, a tudomány és technika legmodernebb lehetőségeit használja feladatának megvalósitásához: sérülések, gyulladások, gyógyulási folyamatok, elhalás, és daganatok vizsgálatához valamint az ezekhez való alkalmazkodás elemzéséhez. A patológia ezt a tudást használja fel a betegségek jobb megértéséhez és egyre hatékonyabb felismeréséhez a szövettani ismeret segitségével.

Patológus

[img:2:small:right]Ma a patológus a beteget gyógyító multidiszciplináris csapat egyen-értékű tagja; diagnózisa, véleménye, esetleg terápiás javaslata alapvetően meghatározhatja a beteg sorsát. A megváltozott szerep legfőképpen azzal függ öszsze, hogy nagyon sokat és gyorsan fejlődött a gyógyítás eszköztára, jóval nagyobbak a gyógyítás lehetőségei, mint akár csak egy évtizeddel korábban. A számos betegség esetében lehetővé váló oki kezelés, bizonyos betegségek esetében az egyénre szabott terápia szükségessége, az újabb ismeretek nyomán születő új osztályozások elengedhetetlenné teszik a patológusok szoros együttműködését a klinikus kollégákkal, a patológusok bevonását a beteget kezelő orvosok csapatába. Olyan kórházakban, ahol nem fordítanak figyelmet a patológiai osztály fejlesztésére, ahol nem ismerik fel, hogy a patológus is a gyógyító team egyenrangú tagja, a betegek kezelése elmarad a ma elvárható színvonaltól.

A patológia története

[img:1:small:left]A gyógyítókat mindig is foglalkoztatta a betegségek eredete, es nem csupán puszta kíváncsiságból, hanem az ellenük való küzdelem javítasa szempontjából is. Ehhez hozzá tartozik a megbetegedett testrészek vizsgálata, amelynek legkézenfekvőbb mondja a boncolás. Hozzá tartozott ez tehát évezredek óta az orvostudományhoz, amely nelkülözhetetlen a betegségek megismereséhez, és a orvosok kepzéséhez. Az első leírások a közép-keleti és nyugat-európai iskolákból származnak az iszlám aranykor és az itáliai reneszánsz idejéből. Korai rendszerbe foglalt vizsgálatokat végzett az ókori görög Herophilus és Erasistratus az i.e. harmadik évszázad első harmadában. Az első orvos, aki kórboncolást végzett az arab Avenzoar (1091–1161) volt. A mai értelemben vett kórboncolás, igy az anatómiai patológiai iskola intellektuális alapítója Giovanni Morgagni (1682–1771) volt a 18. században.

[img:2:small:right]A halál után elvégzett vizsgálatok eredményeit pontosítani lehet mikroszkópos vizsgálatokkal. A 16-17. századig kellett várni a mikroszkóp megalkotására, amelynek atyja Antony van Leeuwenhoek, de nem feledkezhetünk meg az őt megelőző kezdetleges kísérletezőkről (Robert Hooke). A mikroszkópot hasznaló, szövettani leírást adó kórszövettani munka, amely a patólogia túlnyomó részét képezi Rudolf Virchow (1821–1902) nyomán született meg. Az első patológusok betegeket ellátó orvosok is voltak, akiknek tudásához (es sikeréhez) nagyban hozzájárult a beteg szervek közelebbi vizsgálata, a kórfolyamatok ismerete.

A magyar patológia története

Hazánkban Arányi Lajos volt a mai patológia alapjainak megteremtője mint az első kórbonctantanár a pesti orvosegyetemen. Önköltségen bérelt bonctermet, és három évtizednyi tanári pályája alatt több mint 5000 boncolást végzett. A pesti kórházak közül a Rókus-kórházban rendeztek be először patológiai osztályt. Fotó: Luciana Christante, Juan Eduardo Donoso

Mivel foglalkozik a patológus a munkájában?

Kórszövettani leletezés

[img:1:small:left]A patológus munkájának túlnyomó részét kórszövettani leletezéssel – ún. szövettani diagnosztikával (hisztológia - szövettan) tölti. Ez a szövetek mikroszkópos nagyitás mellett történő értékelését jelenti. Minden olyan szövetet, amit orvosi eljárás során távolitanak el, a patológus vizsgál meg. Igy a napi rutintevékenység legnagyobb részét a szövettani diagnosztika, a manuális vagy endoszkópos szakmát művelő kollégák által küldött biopsziás vagy műtéti preparátumok leletezése alkotja. Ez a mindennapos szövettani diagnosztika számos kiegészítő vizsgálómódszert is magában foglal, első helyen a különleges festési eljárásokat és az immunhisztokémiai vizsgálatokat. Ezek ma nélkülözhetetlen kiegészítői a patológia eszköztárának: differenciáldiagnosztikai kérdések eldöntését, kórokozók diagnosztizálását, daganatok tipizálását, tumorok prognosztizálását, a minél inkább testre szabható kezelések tervezését stb. teszik lehetővé.

Intraoperatív vizsgálatok

Az intraoperatív fagyasztásos vizsgálatoknál a patológus felkészültségén, bölcsességén, véleményén, diagnózisán múlhat a beteg sorsa. Ez talán az egyik legnehezebb része a mindennapi munkának, amikor nincs idő kiegészítő vizsgálatokat végezni, hanem azonnal kell dönteni: rossz- vagy jóindulatú-e az adott elváltozás; kell-e tovább operálni vagy sem.

Specializálódó szakterületek

Az orvostudomány egészéhez hasonlóan a patológia is specializálódik: bizonyos szakterületeket hagyományosan, hosszú évtizedek óta speciálisan képzett patológusok művelnek, ilyen pl. a neuropatológia vagy a bőrpatológia, amelyek az idegrendszer, illetve a kültakaró elváltozásait vizsgálják, értékelik. Az utóbbi évtizedben lezajlott és ma is zajló viharos fejlődés, a molekuláris genetikai módszerek és a rájuk épülő alapkutatás eredményeinek gyakorlatra fordítása azonban szükségessé teszi, hogy az úgynevezett általános patológián belül is egyes területeken speciálisan képzett szakemberek végezzék a diagnosztikus munkát. Ide tartozik a hematopatológia, a lágyrész-daganatok patológiája (de nem túlzás ma már az onkopatológiátvesebetegségek patológiai diagnosztikája, és bizonyos értelemben az emlőpatológia is.

Az utóbbi években, évtizedben a citológia önálló szakmává nőtte ki magát, nem véletlenül: egészében is külön szakterület. Óriási jelentősége van a különböző szűrővizsgálatokban, a preoperatív, és sokszor az intraoperatív diagnosztikában. A fiatal patológusnemzedék számára rendkívül vonzó terület, mert a legtöbb helyen a patológus maga veszi a mintát – többnyire külön aspirációs citológiai rendeléseket szerveznek meg, így lehetőség adódik a betegekkel való közvetlen találkozásra (klinikai patológia).

Postmortális patológiai vizsgálatok

A boncolás olyan eljárás, amely a betegségben elhunytak testének elváltozásait vizsgálja. A boncolások egy része mellőzhető, ha a klinikus és a patológus együtt dönt arról, hogy a postmortalis vizsgálattól nem várható új, lényeges megállapítás. A boncolások elvégzésének akkor van legnagyobb haszna, értelme, ha a klinikus kollégák ezt konzultációnak tekintik, ha a kórbonctani lelet összefoglalásakor személyes megbeszélés folyik a klinikus és a patológus között. Igy nem a beteg testének szükségtelen további háborgatása a cél, hanem az, hogy a klinikai gyakrolatba újra “visszaforgatott tőkeként” kerüljön az információ a beteget közvetlenül ellátó orvos arzenáljába.

A magyar patológia helyzete

Az országban néhány éve kiépült egy körülbelül tíz patológiai osztályt magában foglaló telepatológiai hálózat. Ezt tekinthetjük egy olyan kreatív kezdeményezésnek, amelyre ráépülhet egy, az egész országot és néhány európai központot is átfogó telepatológiai hálózat. Az új rendszer digitális mikroszkópián, virtuális metszeteken alapul, igénybe veszi és hasznosítja a gyors internetkapcsolatok adta lehetőségeket.

Szakmánkat a finanszírozás oldaláról nézve elmondhatjuk, hogy a korábbi, sok évig tartó küzdelem elég jelentős pozitív változást eredményezett. Az egészségügy egésze azonban köztudottan alulfinanszírozott, ezért az országban általában jellemző, hogy a viszonylag jobban finanszírozott patológia nyereségét a kórház egészének működtetésére fordítják. Az ún. belső elszámolás nem működik. A patológiai osztályok fejlesztése, rekonstrukciója csak kevés kórházban történt meg. Hihetetlen, hogy a patológiai osztályok európai módon gondolkodó és európai színvonalú tudással rendelkező főorvosai a mindennapi munkához szükséges formalinért és más alapvegyszerekért kénytelenek kérvényeket benyújtani a kórház igazgatójának.

Nem meglepő, hogy friss vagy néhány éves szakvizsgával a fiatalok külföldön, jobb lehetőségek között, sokkal jobb fizetésért vállalnak munkát. És így már az sem meglepő, hogy a szakma viharos sebességgel öregszik, és az utánpótlás Európa "agyelszívó" hatásának köszönhetően nem lesz elég.

Jövő

[img:1:small:left]Vizsgálati lehetőségek további bővülése várható, legfőképpen a molekuláris patológia és a genetika fejlődésének köszönhetően. Onkológiai gyógyszerek alkalmazása az egyre jobban körüljárt daganatok esetében speciális eltérések kimutatásán alapszik.

A másik rohamosan fejlődő terület, ami a 21. században már-már cseppet sem meglepő, a telepatológia. Ennek lényege, hogy számítástechnikai háttérrel a minták szövettani vizsgálata a Föld bármely pontján (távolról is) lehetséges. Az eljárás során az üveglemezen vizsgált szövetet egy speciális automata (ún. metszetszkenner) beolvassa, majd számítógépes szerveren tárolja. Az adatok összehangolt együttműködés keretén belül a világ bármely területén lehívhatók, akár párhuzamosan is értékelhetők.

Fotó: Stanford EdTech